Lardo az első szarkám

 Első élményeim a szarkákkal még gyermek koromban kezdődtek, mikor Anyukámmal egész és félbe tört diót tettünk ki a kertbe és a konyhából figyeltük, hogy mikor jönnek érte a szarkák! Nagyon szerettem, amikor alufóliából gyúrt golyókat is úgy lopkodták, mintha a világ legnagyobb kincse lenne! Már gyermekként nagyon tetszettek, ahogyan a napfényben változott a tolluk színe, fekete- kék és zöld pompában és amilyen légies mozdulattal, kecsesen repkedtek ágról ágra!

 A vadmadarak és maguk az állatok iránti szeretetem azóta csak erősödött és amint lehetőségem nyílt rá, egy kisebb magán állatkertet hoztam létre az otthonomban J

Első testközeli élményem szarka fiókával, 2010. májusában volt, amikor is kutya sétáltatás közben egy apró fekete- fehér kétségbe esetten kiabáló, rémült kis apróság pattogott a platán fák alatt! Nagyon fáradt volt szegénykém és minden gond nélkül meg tudtam fogni és szépen hazavinni!

Rettenetesen félt és a kimerültség miatt ½ óra múlva már csukódtak le a kis szemei. Felhívtam az állatorvosunkat, Dr. Hábor Krisztiánt, aki az egzotikus állatok mellett nagy szakértelemmel bír a madarak területén is és elmeséltem Neki, hogy már megint „mi pottyant le az égből, pont elém”.  Megkaptam a madárkához az alapvető állatorvosi tanácsokat és információkat, közben felvettem a kapcsolatot egy „vadmadár specialistával” T.Thick- el, aki nagyon sokat segített abban, hogy hogyan is álljak neki a dolognak és ezennel elkezdődött, Lardo a szarka fiókám felnevelése!

Mint kiderült, Lardo maximum 2.5- 3 hetes lehetett mikor találtam, tehát még nagyon is formálható volt a kicsike és sok- sok törődésre, figyelemre volt szüksége! Első nekifutásra az egyik használaton kívüli görény ketrecbe helyeztem el, majd pár nap múlva berendeztem Neki egy óriási kutya- kiállítási ketrecet!

Pár nap alatt már megismert, kerregett ha meghallotta a hangomat és mikor a kisház ablakán keresztül látta, hogy megyek hozzá, még a szárnyaival is csapkodott (ami eleinte inkább a kajafutárnak szólt, mint a személyemnek). Egy hét után, már óramű pontosságra tudta, hogy mikor eszik Ő, mikor a görik, a kutya és mikor a többi állat! Megjegyezte, hogy mikor érek haza a munkából és, hogy ez milyen hanggal jár. Még ki sem nyitottam az ajtót, de már akkor kiabált, hogy végre megjött „Anya”, mert a kisházból rálátott a bejárati ajtóra.

Nagyon hamar összeszoktunk, de az idegenektől iszonyatosan tartott, bárki jött hozzánk verdesett a szárnyával és kiabált, de amint kettesben voltunk udvarolt, csipkedett, beszélgetett!  Szeretett a fejem tetején üldögélni, jött utánam, mindent megnézett, feltúrt, odébb rakott, egyszerűen olyan volt, mint egy rossz gyerek!

A kedvenc étele a túró volt, majd a putyka és nyúl hús, de szívesen ette a tojást a halat és a macska kaját is. Gyümölcsökből az eper volt a favorit és a szőlő, amit úgy húzott meg, mint más a feles üveget! Inni fecskendőből ivott és mikor elég volt neki, kikapta a kezemből és betette a kosarába (ami persze tele volt a hőn szeretett alufólia golyókkal, csipeszekkel, dióval és még egy kiskanala is volt a gyűjteménybe, amit egyszer kint felejtettem és Őnagysága a rácson keresztül eltulajdonította!

Lardo reptetése hol a lakásban, hol a szabadban történt, kisebb nagyobb bakikkal az elején, ugyan is a fékezési és megállási problémáját néha a szobafal, néha meg a kertben lévő orgona bokor oldotta meg helyette! Kis idővel ezzel már nem volt baj, viszont jött az újabb meglepetés! Az egyik nagyobb reptetés következtében, mikor már 50m-re elmerészkedett, szabadon élő társai észrevették Őt és neki estek… - észre vették, hogy fent csücsül a garázs sor tetején és onnan kiabál Nekem, kb 5-en repültek rá és ahol érték ott csipkedték. A nagy kavarodásban Én csak azt hallottam, hogy nagyon keservesen kiabál és mire átértem a garázsok túlsó oldalára már csak azt láttam, hogy egy kupacban esnek le a garázstetőről! Odarohantam, a szarkák elrepültek, Lardo berobogott a bokorba és csak csicsergett halkan! Összekapartam a kis Drágámat, nagyon félt és úgy bújt, mint egy kisgyerek! Hazaballagtunk, visszatettem a helyére, beült a fészkébe és csak pihegett.

Pár hétig csak a lakásban engedtem ki, mert nem szerettem volna, ha ezt még egyszer át kell élnie, míg meg nem erősödik annyira, hogy meg tudja védeni magát!  Majd elérkezett az a nap, amit nagyon nem vártam, de tudtam, hogy egyszer úgy is bekövetkezik. Egyik etetés alkalmával megijedt Apukámtól, akinek hiába mondtam, hogy ne jöjjön be míg eszünk, mert fél az idegenektől… Apu bejött, Lardo elkezdett verdesni és egy szempillantás alatt már kint is volt a röpdéjéből, ahonnan egyenes út vezetett a nyitott kisház ajtaján keresztül a természetbe! Megint az ominózus garázssor tetején kötött ki, én persze jó anya módjára mentem utána, mert hiába hívtam, nagyobb volt az ijedtség, minthogy csak úgy hírtelen visszajöjjön. Felmásztam a tetőre, óvatosan lépkedve a nem éppen biztonságos gerendákon, mikor is Lardo baba úgy döntött, Ő felrepül a fára…

Na mondom remek, de ugye nincs lehetetlen és rendületlenül mentem utána, mert persze kerregett ezerrel, de az annyira nem esett le Neki, hogy Én nem vagyok madár!

Már majdnem a kezemben volt, mikor megcsúsztam és erre a szemközti fára reppent át az én kis Drágám. Oda már nem tudtam utána menni, hívogattam, de csak kiabált a fa tetejéről. Este 10- kor már bementem, úgy voltam vele, hogy tudja, hogy hol lakik és pityeregve reménykedtem, hogy reggel bent lesz a helyén! Nem így történt, nem ült bent a helyén, viszont a szomszéd fenyőről hívogatott 6:15 magasságában, mert ugye a reggeli idő, az reggeli idő!

 De mivel ugye nem vagyok madár és Ő nem volt hajlandó lejönni, így a kisház tetejére dobtam fel az ennivalóját, majd elmentem dolgozni! Munkából hazaérve, megint a fenyőről kerregett, hogy itt vagyok ám és éhes is vagyok. Ez így ment pár napig, óramű pontossággal megjelent reggeli- uzsi és vacsora időben! Ha szólítottam a nevén válaszolt még hetek múlva is, amikor kimentem a kertbe volt, hogy Ő köszönt a távolból, hogy látlak ám, de többet nem repült le hozzám! A szomszéd mindig szólt, mikor látta napközben a kisház körül és egy jó darabig a hangját is megismertem még! Remélem, hogy jól van, hogy sikerült beilleszkednie és mára már Neki is van saját családja! Röviden ennyi az én kis Lardom története, aki örökre bevéste magát a szívembe!

 (Budapest, 2010)

Sunny